Összes oldalmegjelenítés

2012. március 5., hétfő

Francia hagymaleves


Már régóta szerettem volna leveseket, főételeket feltenni a blogomra, de eddig valahogy mindig váratott magára. Meg akartam törni a desszertek, torták, házi sütemények sorát, és elkezdeni végre a kedvenc leveseimet, sültjeimet, raguimat feltenni. Valahogy háttérbe szorultak az ilyenfajta kaják, pedig ugyanúgy szeretek sütni, ahogy főzni..de talán az ember büszkébb egy picit, a saját , kézzel készült édes finomságaira. :) Íme ezzel a kis könnyed, gyors, és olcsó és mindenek előtt nagyon finom, kis francia hagymalevessel kezdeném. Próbáljátok ki, biztosan ízleni fog...

Hozzávalók:
  • 4 nagy fej hagyma
  • 3dl fehérbor
  • 1 leveskocka
  • liszt
  • vaj, olaj
  • só, fehérbors
Elkészítés:
A négy nagy fej hagymát félbe, majd nagyon vékony szeletekre vágjuk. Kevés olajat, és egy kanál vajat forrósítunk, beledobjuk a hagymát, sózzuk, borsozzuk, és 1 dl fehérborral meglocsoljuk. Fedő nélkül, nagyobb lángon lepároljuk a bort, majd megint beleöntünk 1dl-t, és megint így teszünk. Ezt a műveletet megismételjük harmadjára is. Így a végére a hagyma puha lesz, és kap egy krémes állagot.
Ha ezzel megvagyunk, meghintjük kb 2 csapott evőkanál liszttel. Átforgatjuk, majd felöntjük kb. 2l vízzel. Ez függ a hagyma, és a liszt mennyiségétől is. Beletesszük a leveskockát, sózzuk, borsozzuk. Forralás után kb. 10-12 percig főzzük.
Reszelt sajttal, fokhagymás pirítóssal tálalhatjuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése